Magyar gasztrokalauz külföldi befektetőknek

Magyarország végérvényesen felkerült a nemzetközi adótervezés térképére, amikor bevezette a 9%-os mértékű társasági adót. A legkisebb társasági adó mértéket alkalmazó Uniós tagállamként méltán válhatunk adóparadicsomi helyszínné, azonban a magyar gasztro hagyományokat figyelembe véve sokkal inkább helytálló az adópaprika kifejezést használni. A magyar paprika a nemzetközi hírnevét nem a kápiának köszönheti, hanem a magas koncentrációjú kapszaicint tartalmazó fűszerpaprikának. Az idén májusban bemutatott budapesti imázsfilm is hasonló képzettársítás mentén halad, ugyanis a „Spice of Europe” szlogen lett a zárógondolata. Úgy tűnik tehát, hogy a külföldieknek a csípős, magyar ízek okoznak igazán maradandó, pozitív élményt budapesti látogatásuk során.

A XII. Nemzetközi Adókonferencián a “Mitől lesz csípős a magyar adópaprika?” című előadás arra keresi majd a választ, hogy a hagyományos kápia mellett, hogyan lehet magyarosan egzotikus agrikultúrával attraktívabbá tenni a magyar adórendszert külföldi befektetők részére. A nemzetközi piaci verseny egyre kiélezettebb nemcsak az Uniós tagállamok, hanem a világ országai között is: ilyenkor a tőke rendszerint mozgásba lendül és egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarország miképpen tud aktív részese lenni ennek a folyamatnak.

Az üzletemberek többsége alaposan figyelembe veszi, hogy milyen adókörnyezetben indítja vállalkozását, hol alapít holdingcéget vagy hová helyezi át meglévő társasága működését. Különféle adózási alapelvekkel megpróbálják elvenni a kedvüket ettől a megközelítéstől, azonban ezt a gondolkodásmódot nem lehet teljesen “kigyomlálni”, hiszen ha sikerül a cégüket terhelő adókat megfelelően alacsony szinten tartani, akkor komoly versenyelőnyhöz jutnak, illetve a megspórolt pénzt további fejlesztésekre tudják felhasználni. Ráadásul a globális piacon számos olyan vetélytárssal kell versenybe szállni, amelyek sokkal kedvezőbb adókörnyezetből és erőteljes állami támogatással indulnak.

A megfelelő mennyiségben fogyasztott csípős paprika hőveszteséget okoz és edzettebbé teszi a szervezetet. Ha a magyar adópaprika ebben a piaci helyzetben különleges előnyökkel ellenállóbbá és versenyképesebbé tudja tenni a befektetőket, akkor bizonyára hazánk is nyertese tud lenni a globális átrendeződésnek.

Természetesen a túlzott mértékű fogyasztás fájdalmas és káros is lehet, ezért fontos, hogy megfelelően történjen az adagolás. Arról se feledkezzünk meg, hogy számos más ország is foglalkozik paprikatermesztéssel, és a nemesítésnek köszönhetően sikerült jelentős eredményeket elérniük. A gourmand turisták összehasonlítják a különböző nemzetek paprikáit és ugyanígy fognak tenni a külföldi üzletemberek és tanácsadóik, amikor megvizsgálják a lehetséges célországok adóelőnyeit.

Az előadás bemutat és összevet majd számos olyan külföldi megoldást, amellyel más országokban versenyképesebbé tudták tenni az adórendszert a befektetők részére. Javítsuk tovább a magyar ízeket egy csepp vélelmezett kamattal, adómentes személyegyesítő társasággal, digitális átalányadóval, non-domiciled adózókkal, esetleg forrásadó (SZJA) kiiktatásával, magánalapítvánnyal…

Kertészkedjünk, főzzünk és kóstolgassunk együtt június 7-8-án megrendezésre kerülő Adózás Európában – XII. nemzetközi Adókonferencián, hogy kiválasszuk mit lehetne „beültetni” a magyar adórendszerbe az előadásban bemutatott külföldön bevált, kellemesen csípős példák közül?! Jelentkezzen még ma!

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Kérjük válassza ki egyéni adatkezelési hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatkezelési szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM