Dr. Sallai Csilla ünnepi üdvözlete a Könyvelőiroda-Vezetők Klubjában

Dr. Sallai Csilla ünnepi üdvözlete a Könyvelőiroda-Vezetők Klubjában - minden szavával egyetértünk és köszönjük! :)

"Talán már mindenki túl van az év egyik nagy szakmai és idegi megpróbáltatásán, a december 20-i feltöltésen. Akinek sok volt a nyeresége, annak az volt a gondja, akinek nem volt elég, ott pedig azért okolta az ügyfél a könyvelőt … de azért szerencsére voltak olyan cégek is, akivel a harmonikus év közbeni együttműködés után most jóleső közös gondolkodás volt „csak” a feltöltés.

Nem volt könnyű a 2018-as év sem. Voltak jogszabályváltozások, de szerencsére azok mértéke és jellege nem volt túl nagy, inkább az alkalmazások és az ellenőrzési módszerek finomodtak, amelyekhez a szakmának is alkalmazkodnia kellett.

Ebben az évben csodálkozott rá sok könyvelő a korábban már életbe lépett, a könyvelői szakmát is érintő változásokra. Ezek a GDPR és a PMT. Rá kellett jönni, hogy nem lehet csak félvállról kezelni ezeket a kérdéseket, mert a számvitellel és/vagy adózással foglalkozó vállalkozásokat is elérik az ellenőrzések és a szankciók. Arra mindenképpen „jók” voltak ezek az újabb terhek, hogy ráeszmélt a szakma, hogy csak logikus rendszerben, rendszerezetten, áttekinthető formában lehet és szabad az ügyfelekkel kapcsolatosan bármit is tenni.

Szintén idén értette meg sok kolléga, hogy a régi, hagyományos módszerekkel már nem lehet tovább működni, dolgozni, az ügyfelek igényeit kielégíteni. Új technikák, technológiák kopogtatnak nap, mint nap. Ha a könyvelők ezeket nem engedik be a mindennapjaikba, akkor lemaradnak, ügyfeleik elpártolhatnak.

Idén is megtapasztaltuk, hogy ebben a szakmában magányos harcosként nagyon nehéz megküzdeni a folyamatosan alakuló feladatokkal, kihívásokkal. Szükség van a konzultációkra, egymás segítésére. A KVK működésének kb. másfél évtizede a bizonyíték rá, hogy néha elég egy „igen” vagy egy „nem”. Sokszor elég egy biztatás vagy egy tapasztalat.

Remélem, hogy a közös levelezőrendszerünkben is sok hasznos tanácsot sikerült megosztani egymással. Köszönjük a sok támogató anyagot, amit idén is küldtetek egymásnak.

Jók voltak a klubnapokon folytatott kötetlen kibeszélések, a kendőzetlen vélemények, a rácsodálkozások. Mindezekből sokat tanultunk, épültünk.

Ennyi szakmai „élmény” után mindenkinek jól jön egy kis pihenés. Kívánom magunknak, hogy az év vége teljen nyugalomban és kellemes pihenéssel."

 

https://www.penta.hu/konyveloiroda-vezetok-klubja/

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Kérjük válassza ki egyéni adatkezelési hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatkezelési szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM