Adózás Európában - Áfa aktualitások és kihívások

A Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete (MOKLASZ), a partner szakmai szervezetekkel közös szervezésben, immár tizennegyedik alkalommal szervezi meg az

Adózás Európában – XIV. Nemzetközi Adókonferencia

Áfa aktualitások és kihívások

című konferenciát.

A rendezvénysorozat célja, hogy megosszuk egymás között tudásunkat, tapasztalatainkat a szakma aktuális kérdéseiről, egyben felkészüljünk a (közel) jövőbeni változásokra.

Az egyes országok költségvetésében egyre meghatározóbb szerepet játszó forgalmi típusú adók folyamatosan az érintett szereplők a jogalkotók, adótanácsadók, okleveles adószakértők, vállalkozások és persze az adóellenőrzés érdeklődésének középpontjában állnak.  Különösen igaz ez az európai szinten harmonizált összfázisú általános forgalmi adóra, amely alapkonstrukciójának sajátosságai, a változó gazdasági környezet, a digitalizáció miatt folyamatos alkalmazkodásra predesztinált. A konferencia célja, hogy a változó környezethez való alkalmazkodás elméleti és gyakorlati kérdéseinek megismertetésével, a hazai és külföldi tapasztalatok és megoldási módszerek bemutatásával segítse a szakmát.

A közelmúltban történt és az előttünk álló új - különösen az online számlázással, e-kereskedelemmel, utalványokkal, quick fixes-el és OSS-el kapcsolatos - kihívások mértékére tekintettel neves külföldi és hazai előadókat kértünk fel egy-egy izgalmas kérdés megvilágítására, megválaszolására.

Felkért előadóink az ETAF, a Kúria, az ÁSZ, a NAV, a MOKLASZ, a vezető tanácsadó szektor és egyes külföldi országok elismert képviselői, akik saját területük érintettségét, az ott jelentkező kihívásokat és az erre adott válaszokat mutatják be, veszik górcső alá.

Az idei rendezvényünk az egyik legizgalmasabb pontjának (show-time) ígérkezik, az a párbaj, amelynek keretében a MOKLASZ és a NAV illusztris képviselői az online számlázás magyarországi gyakorlati megvalósulásának sikereiről és kérdőjeleiről vitatkoznak, mondják el saját véleményüket (álláspontjukat).

A téma önmagában is vírusölő hatása mellett a rendezvényszervezők mindent megtesznek a résztvevők biztonsága érdekében.

* * *

Töltse fel ismereteit és névjegykártyatartóját!

Szerezzen piacképes tudást és kössön új ismeretségeket, és ne felejtse otthon a névjegykártyáját!

A rendező szervek nevében tisztelettel meghívjuk Önt és kollégáit a XIV. Nemzetközi Adókonferenciára.

Jelentkezzen most! >> Adózás Európában – XIV. Nemzetközi Adókonferencia

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Személyre szabott böngészési élmény?

Ahhoz, hogy személyre szabott élményt nyújthassunk weboldalunkon, el kell fogadnia a Cookie-k (sütik) használatát. Az adatokat biztonságban kezeljük és kizárólag fair play módon használjuk: Adatkezelési szabályzat

Elfogadom a sütiket Módosítom a beállításokat
Elengedhetetlen sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, ezek nélkül az oldal működése nem tud megvalósulni. Ezekben a sütikben személyes adatokat nem tárolunk és semmi másra nem használjuk őket, csak hogy az oldal működését biztosítsuk.

Elengedhetetlen sütik

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak. A statisztikában nincs semmilyen személyes adat, célja, hogy pontosabb képet kapjunk látogatóink számáról és az oldalaink látogatottságáról.

Funkcionális sütik

Marketing sütik

Marketing célú sütik segítsgével pontosabb képet kapunk látogatóink szolgáltatásaink és termékeink iránti érdeklődéséről, így személyre szabott ajánlatokkal tudjuk segíteni. A gyűjtött személyes adatokról és a szolgáltatásokról részletes lista található az Adatkezelési szabályzatban

Marketing

Beállításait a későbbiekben a lábléc menüben található "Süti beállítások"-ra kattintva tudja megváltoztatni.

Összes elfogadása Beállítások mentése