A 2017-es év szakmai versenyeinek statisztikái

"Az Év Könyvelője", "Az Év Adótanácsadója" és "Az Év TB Ügyintézője" szakmai versenyek I. fordulójának eredményeiből  idén is készítettünk statisztikát, hiszen 2017-ben is több mint 2200-an töltötték ki feladatlapjainkat.

Könyvelős és adótanácsadós versenyeink 2017-ben immár hatodik alkalommal kerültek megrendezésre, tb-s versenyünk pedig  idén debütált.

A könyvelők átlagosan 39%-os teljesítményt, az adótanácsadók  42%-ot, a tb ügyintézők pedig 73%-os teljesítményt mutattak.

A 2200 kitöltő közül csaknem 180 versenyző ért el 60% vagy afölötti eredményt. Nekik a korábbi évekhez hasonlóan idén is tanúsítványt állítunk ki az első fordulóban elért eredményről (amennyiben az adatlapon hiánytalanul kitöltötte adatait). Ezek postázására hamarosan sor kerül (az érintetteket a kiküldéskor e-mailben fogjuk értesíteni).

A könyvelői feladatsoron a legnehezebb kérdés – ahol a válaszadók mindössze 2%-a tudta a helyes választ - a beruházásokra vonatkozott, mégpedig, hogy miért fontos, hogy mikor történik meg annak aktiválása. A legkönnyebb kérdés pedig a számviteli törvényhez kapcsolódott, hogy mely időpontot nevesíti a beszámoló elkészítésével kapcsolatban, itt 79% adott jó választ.

Az adótanácsadók tesztjébena legnehezebbnek a 10-es kérdés bizonyult, mely így szólt: „Nyugdíjas magánszemély 20.000 Ft összegű bevételt szerzett gyógynövények felvásárlónak történő eladásával. Mennyi lesz a felvásárló által a magánszemélynek szabályosan kifizethető nettó összeg?” Erre mindössze a válaszadók 16,5 %-a válaszolt helyesen. A legkönnyebb kérdés pedig arról szólt, hogy a felsoroltak közül ( a) nettó 100.000 Ft készpénz + 350.000 Ft SZÉP kártya (150.000 Ft vendéglátás alszámla és 200.000 Ft szálláshely alszámla), b) nettó 100.000 Ft készpénz + 350.000 Ft SZÉP kártya (125.000 Ft vendéglátás alszámla és 225.000 Ft szálláshely alszámla), c) 450.000 Ft SZÉP kártya (175.000 Ft vendéglátás alszámla, 200.000 Ft szálláshely alszámla és 75.000 Ft szabadidő alszámla), d) nettó 50.000 Ft készpénz + 400.000 Ft SZÉP kártya (150.000 Ft vendéglátás alszámla, 200.000 Ft szálláshely alszámla és 50.000 Ft szabadidő alszámla)) melyik nem számolható el kisebb közteherrel járó béren kívüli juttatásként. Erre a válaszadók 62%-a tudta a választ.

A tb ügyintézők számára feltett kérdések körül a legkönnyebb a második kérdés volt, mely arra kérdezett rá, hogy a felsoroltak közül ( a) Ha abban a szabadnap, a heti pihenőnap és a munkaszüneti nap kivételével egy nap megszakítás sincs. b)   Ha abban 30 napnál több megszakítás nincs. c) Ha abban 30 munkanapnál több megszakítás nincs.) melyik esetben folyamatos a biztosítási idő. A legnagyobb fejtörést pedig egy igaz-hamis kérdés okozta, ahol a 3 lehetőség ( a) Álláskeresési járadék folyósítás időtartama alatt válik keresőképtelenné. b) Tizennyolc éves kora előtt válik keresőképtelenné. c) Iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül belül biztosítottá válik, és keresőképtelenségéig folyamatos biztosítási idővel rendelkezik.) közül kellett eldönteni, hogy biztosítás tartamára melyik esetben jár a táppénz.

Ha az egyes városok eredményeit szeretnénk összehasonlítani a kitöltők átlageredménye alapján*:
(*Az Év TB Ügyintézője versenyünk csak online módon volt kitölthető, így nem szerepeltetjük táblázatban)

  Az Év Könyvelője Az Év Adótanácsadója
Budapest 40% 41%
Debrecen 45% 39%
Győr 38% 40%
Kaposvár 38% -
Kecskemét 51% -
Miskolc 31% 45%
Nagykanizsa 38% 36%
Nyíregyháza 38% -
Pécs 39% 35%
Szeged 40% -
Székesfehérvár - 45%
Szekszárd 34% -
Szolnok
35% 48%
Zalaegerszeg 43% -
Online 41% 48%

Minden résztvevőnek gratulálunk az elért eredményhez! Az ünnepélyes díjátadóról összefoglalónkat ITT találja.

Az első forduló eredményei ide kattintva érhetők el >> A szakmai versenyek eredményei

Ha Ön is szeretne 2018-ban részt venni a versenyek valamelyikén és jó eredményt elérni szakmai versenyeink valamelyikén, keresse a feladatsorokat az 5percAdó.hu-n.

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

...vagy böngésszen tovább