529 évvel ezelőtt, 1494. november 10-én jelent meg Luca Pacioli „Summa de arithmetica, geometrica, proportioni et proportionalita” című értekezése. Ez az első olyan nyomtatásban megjelent mű, amely tartalmazta a kettős könyvvitel módszertanának leírását. Ennek tiszteletére november 10-e a számvitel és a könyvelők világnapja. Nézzük a kettős könyvvitel kialakulásának főbb mérföldköveit.

(A festményen Luca Pacioli ferences rendi szerzetes, a kettős könyvvitel „atyja” látható Leonardo da Vincivel, Jacopo de’ Barbari (1495) festménye)

A középkori arab világ számvitele, mint a kettős könyvvitel előzménye

Az arab térségben már a középkorban nagyon fejlett volt a kereskedelmi tevékenység. A Korán is tartalmazott útmutatást a pénzügyi és üzleti szerződések „jogilag” és etikailag helyes megkötésének szabályaira. A Korán megköveteli a tartozások, gazdasági ügyletek írásba foglalását. Ennek következtében Omar bin Al-Katab kalifa a VII. század közepén előírta a Korán alapján a számvitel könyvek vezetését. További szabályok születtek a VII.-VIII. század folyamán, amelyek elősegítették az elszámolhatóságot. Ezek hatására kialakult az arab területen egy akkori mércével fejlettnek tekinthető könyvviteli rendszer.

A középkori arab számviteli rendszerek jövedelem kimutatás orientáltak voltak. Fontos volt az állami bevételek és kiadások ellenőrzése. A könyvvezetés jellemzője volt a napi tranzakciók vezetése rövid leírással és dátummal, a könyvelés éves szintű ellenőrzései és a felelősségre vonható személy feltüntetése a nyilvántartásokban. A könyvvezetés során elkülönült két almódszer, a perzsa és az arab. Az arab módszer szerint egy naplót vezettek, melynek két oldala volt: a pénz- és vagyonbeáramlás vezetése a jobboldalon, a kiáramlásé pedig a baloldalon történt. A perzsa módszer az arabbal ellentétben nem egy, hanem két könyvet vezetett, külön a vagyonbeáramlásnak és külön a vagyonkiáramlásnak. Mindkét elszámolási változatban már megjelennek a kettős könyvvitel kezdetleges nyomai.

A reneszánsz és a kettős könyvvitel kialakulása

A reneszánsz kori művészet fejlődése elválaszthatatlanul fonódott össze a pénzügyi szféra működésével. A modern banki tevékenység kialakulása erre a korra tehető, amikor az elődeiknél fejlettebb működésre váltottak az olyan bankházak, mint a Medici. Ezek a bankok nem csak kölcsönöket nyújtottak a királyoknak, hanem többféle ügyletet bonyolítottak le és számos központtal rendelkeztek. A lebonyolított ügyletekről a bankok szinte mindenre kiterjedő mérlegszámlákat vezettek.

A XIII. századi Itáliában arab matematikusok segítségével fejlesztették ki a kettős könyvvitel módszertanát. Minden ügyfélszámlának volt egy tartozik (dare) és egy követel (avere) oldala a főkönyv egy-egy lapjának (fóliájának) egymással szemben álló felén. A bevételeket és kiadásokat szembeállították egy másik ügyfél vagy a bank saját számlájával. Ez történhetett készpénzben vagy hitelben fóliaszámonkénti kereszthivatkozásokkal, ahol a fólió egyaránt jelentette a lap mindkét oldalát.  Minden tartozás vagy követelés átvitelre került egy új számlára ugyanabban, vagy egy másik könyvben. Ezzel biztosították a folytonosságot. A kettős könyvvitel nagy előnye abban állt, hogy az ügyfél és a bank számára is lehetővé tette, hogy kizárólag a két oldal összevetésével áttekinthessék a számla állását. A kettős könyvvitel elszámolási eljárásaiból adódik, hogy nem csak a vagyon összetételét lehet kimutatni, hanem annak eredetét is. 

A kettős könyvvitel tudományát sokáig titokban tartották. A rendszer belső törvényszerűségeinek ismerete a kereskedő családokban apáról fiúra szállt. A hiánytalan kettős könyvvitelre a legkorábbi bizonyítható példa 1340-ből, Genovából származik. Ebből az időből maradtak fenn főkönyvek, melyek az államvezetés bevételeit és kiadásait tartalmazzák. Ezekben a könyvekben már megfigyelhető a tagoltság is. Elkülönülten szerepelnek benne az adó kintlévőségek, kölcsönök és bírságok, amelyek már a kettős könyvvitel meglétére szolgáló bizonyítékok. Szintén 1340-ben, Lübeckben genovai, firenzei és velencei minta alapján bevezették a kettős kontírozást egy mérlegszerű, táblázatos áttekintéssel együtt.

Ebben az időszakban még a perszonális számlaelmélet jutott érvényre, amely lényege, hogy minden főkönyvi számlának egy személy felelt meg, és a számla egyenlege határozta meg, hogy követelés, vagy kötelezettség áll-e fent a partnerrel szemben.

Az első kettős könyvvitelt leíró művek

Benedetto Cotrugli 1458-ban készített „Della Mercatora et del Mercatore Prefetto” című tanulmánya volt az első mű, mely leírta a kettős könyvvitel módszereit, de nyomtatásban csak 1753-ban jelent meg. Cotrugli szerint az a kereskedő, aki nem vezeti a könyveit a kereskedelmi tevékenységéről, nem méltó arra, hogy kereskedőnek nevezzék.

A középkor végén, az újkor hajnalán 1494. november 10-e az a mérföldkő, amikor első alkalommal jelent meg nyomtatásban Luca Pacioli velencei ferences rendi szerzetes és matematikus által alkotott, a kettős könyvvitelt maradéktalanul leíró műve a „Summa de Arithmetica Geometria Proportioni e Proportionalita” című értekezés. Ennek a könyvnek az utolsó fejezete „Kettős könyvelés és az írásos dokumentumok” foglalkozik a kettős könyvvitellel. Ebből következően Paciolit tekintik a kettős könyvvitel „atyjának”.
Habár Pacioli nagyszerű tudós volt, nem ő volt a kettős könyvvitel megalkotója, csupán a velencei kereskedők által alkalmazott módszereket foglalta össze. Pacioli értekezése már 1494-ben nagyszerű műnek számított és Gutenberg negyven évvel korábban felfedezett nyomdagépének köszönhetően nyomtatásba is kerülhetett. Pacioli szerint egy sikeres kereskedőnek három dologra volt szüksége, elegendő pénzre vagy hitelre, egy jó könyvelőre és egy számviteli rendszerre, amely ránézésre tájékoztat a pénzügyi helyzetről.

A számvitel új mérföldkövének tekintjük, amikor az augsburgi Fugger-család 1511-ben elkészítette az első mérleget. Matthäus Shwarz, egy XVI. századi Velencében tanult augsburgi könyvelő volt, aki egy híres könyvelő mestertől, Antonio Mariafiortól tanulta meg a szakmát. Amikor 1516-ban visszatért Augsburgba, ott Jakob Fugger alkalmazásába került. A Fugger-család akkori fejének Shwarz lett az üzleti bizalmasa. Az ottani tapasztalatai alapján írt egy kéziratot, melyben szembeállította a Fugger-család mérlegét a saját könyvviteli eljárásaival. Shwarz a főkönyvet két részre osztotta a tartozások könyvére („személyek főkönyve”) és Capusra („tárgyak számlakönyve”). Ezek mellett külön könyvet vezetett a költségekről, kiadásokról, adókról stb. („költség könyvecske”), és egy másik könyvet („titkos könyv”), amely a nagy fontosságú események vezetésére, belső kalkulációk elvégzésére, és a nyereség- veszteség számlák vezetésére szolgált. 

A számvitel területén a XVI. század folyamán további fejlesztések láttak napvilágot több európai országban. Itt már megjelentek a jóváírás tételek, a tartozás tételek, és a bevételek tervezése is. 1540-ben Velencében kiadásra került Domenico Manzoni könyve, amelyben 300 féle gazdasági esemény – kategóriánként lebontva – lett lejegyezve. 

A kettős könyvvitel további fejlődése

A későbbi évszázadokban a kettős könyvvitel fejlődésének központja fokozatosan átkerült Itáliából a német nyelvterületre. A XIX. században már elkülönül a pénzügyi számviteltől a vezetői számvitel. Kialakultak különféle szemléletek: a könyvvezetésre vonatkozó számlaelméletek, és a beszámolásra vonatkozóan mérlegelméletek, amelyek szoros kapcsolatban állnak egymással. A kezdeti perszonális elméleteket a statikus elméletek váltották, ahol a vagyon megállapítás került a középpontba. A XX. század elején kialakultak a dinamikus elméletek, ahol már az eredmény megállapításra is nagy hangsúly helyeződött. Megjelent az üzemgazdasági szemlélet, melynek jelentős képviselője Eugen Schmalenbach volt.

Összegzés

A kettős könyvvitel bölcsőjének egyértelműen a reneszánsz kori Itália tekinthető. A módszertan rendszerbe foglalásának jelentős alakja Pacioli volt, ezért méltán tekinthetjük őt a „kettős könyvvitel atyjának”. 

Ezért minden évben, november 10-én, a számvitel és könyvelők világnapján, a Summa megjelenésének évfordulóján emlékezzünk meg Pacioli mesterről és munkásságáról. 

A cikk Lukács László István „Számviteli szabályozás és módszertan: A számvitel fejlődése és története” című 2014-ben írt szakdolgozata alapján készült.

***

Teljeskörű felkészülés a 2024. évi adóévre az Adóegyetem 2024 konferencián! >> Adóegyetem 2024

Szerezze meg könyvelői kreditpontjait a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tantermi, élő online vagy e-learning videó keretében! Válasszon helyszínek, előadók és időpontok közül! >> Könyvelői kreditpontos továbbképzés