Összefogtak a tb és bérügyi szakemberek

Megalakult a Magyar Társadalombiztosítási és Bérügyi Szakemberek Egyesülete azzal a céllal, hogy felvállalja a szakma összefogását és érdekképviseletét

Közel fél éves előkészületet és szakmai egyeztetést követően létrejött az egyre gyarapodó létszámú társadalombiztosítás és bérügyi szakma első érdekképviseleti szervezete. A Magyar Társadalombiztosítási és Bérügyi Szakemberek Egyesülete (MTBSZE) alapító tagjai között megtalálhatjuk a szakma képviselőit, úgy mint Harangi Andreát, Erdélyi Gábornét, Farkasné Gondos Krisztinát, Dr. Asztalos Zsuzsát, Dr. Bogdán Zsuzsannát, Dr. Futó Gábort, Király Ágnest, Széll Zoltánnét és Szörényi Mariannát.  Az MTBSZE kitűzött céljai között szerepel a regisztrált mérlegképes könyvelők nyilvántartásához hasonló szakember-adatbázis vezetése, az érdekképviselet, a tagok szakmai továbbképzése, illetve a minőségi szakmai utánpótlás képzésének támogatása.

„A szakmai innováció, a jogszabályokkal kapcsolatos naprakészség, illetve a karrier-támogatás területén szeretnénk tagjainkat segíteni"- mondta el kérdésünkre Harangi Andrea, az egyesület elnöke. „Tagdíjunkat úgy alakítottuk ki, hogy minden, szakmában dolgozó megengedhesse magának azt, hogy élvezze ennek a szakmai közösségnek az előnyeit. Várunk minden kollégát - aki ezt igazolni tudja végzettségével és gyakorlatával - hogy látogasson el az mtbsze.hu oldalunkra és lépjen tagjaink közé még ma!"

Az egyesület megalakulása olyan hiánypótló szervezetet hozott létre a szakmában, amely várhatóan több ezer társadalombiztosítás és bérszámfejtés területén tevékenykedő szakember munkáját segítheti a jövőben.

Az MTBSZE által ajánlott képzések:


Hozzászólások

  1. Hozzászóló
    Jeszenszky Ádám

    Tisztelt Cím!
    Férfiakat is felvesznek TB és Bérügyi szakembernek vagy csak hölgyeket? Azért
    kérdezem, mert munkát, szakmát keresek.
    Köszönöm! Ádám

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Kérjük válassza ki egyéni adatkezelési hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatkezelési szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM