Kreditpontos továbbképzés 2024 - Tantermi
Könyvelőknek, adótanácsadóknak, adószakértőknek, okleveles adószakértőknek
16 könyvelői (+adós) KREDITPONT
"Egy kis újdonsággal készültünk Önnek!
Az idei évtől lehetősége van a hagyományos jelentkezés mellett egy előfizetéses tagsági rendszeren (PentaPRO) keresztül is részt venni a továbbképzésen! Az új rendszert úgy alakítottuk ki, hogy a szakmai támogatást egész évben élvezhesse; korlátlan hozzáféréssel az összes Pentás továbbképzéshez, konferenciához és kreditponthoz. A kizárólag bankkártyás fizetéssel és havi számlázással működő tagság bármikor lemondható az első negyedévet követően. Az egyes terhelések előtt egy héttel tájékoztató üzenetet küldünk a előfizetéséről, hogy legyen ideje dönteni annak folytatásáról!
A PentaPRO tagság árát úgy alakítottuk ki, hogy Önnek még akkor is kedvezőbb az új rendszer kipróbálása, amennyiben esetleg az első negyedév után mégsem él tovább a lehetőséggel.
Válasszon a jelentkezésnél a hagyományos, "csak a továbbképzésre" jelentkezés vagy az "új, PentaPRO tagság" között!
Várjuk szeretettel: Sándorné Új Éva, okleveles adószakértő"
Díjmentes extrák a Pentás továbbképzéshez:
Adó 2024 Magyarázatok e-könyv
A több mint 500 oldalas, 2024.01.01-jén lezárt szakkönyv elektronikus formában a továbbképzés kiegészítő szakanyaga. Szerzők/Lektor: Dr. Bokor Csaba – Dr. Futó Gábor – Palotai Kinga – Dr. Rabné Dr. Barizs Gabriella – Szatmári László – Dr. Szilovics Csaba / Dr. Herich György
Pénzmosás elleni küzdelem - e-továbbképzés
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény előírja a könyvvizsgálói tevékenységet folytató, a könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói tevékenységet folytatók, szervezetek/társaságok számára, hogy az alkalmazottak részvételével speciális képzési programok szervezéséről gondoskodjon.
2024-ben mindezt DÍJMENTES KREDITPONTOS továbbképzés keretében biztosítjuk a továbbképzés résztvevőinek. Így a Penta továbbképzése teljeskörűen biztosítja az "adós" szakemberek éves 20 kreditpontját.
Szakterület-specifikus kreditpontok
A továbbképzés résztvevői számára 50% kedvezményt biztosítunk a 4 kreditpontos szakterület-specifikus e-learning továbbképzésekre.
2024. évi vállalkozási szakos tematika
Számviteli nap - (8 számviteli kreditpont)
- 2023. 12. 31-ig kihirdetett számviteli törvényi változások a 2023. évi LIX., LXX., XXXIX., LXXXIII. és a LXXXIV. tv-ek alapján
- Céltartalék-képzés számvitele
- Beszámoló készítése
- Tárgyi eszközök sajátosságai, a hozzájuk kapcsolódó értékelési eljárások
- Konzultáció
Adó nap - (8 nem számviteli kreditpont)
- Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) változásai gyakorlati példákkal
- Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) változásai
- A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) változásai gyakorlati példákkal
- Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) változásai gyakorlati példákkal
- A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao tv.) változásai gyakorlati példákkal
- A globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIV. törvény
- A szociális hozzájárulási adót szabályozó 2018. évi LII. tv. változásai gyakorlati példákkal
- A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) változásai gyakorlati példákkal
- Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény (Ekho tv.) és az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény (Efo. tv.) változásai gyakorlati példákkal
- A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.), és a gépjárműadót szabályozó 1991. évi LXXXII. törvény változásai gyakorlati példákkal
- Konzultáció
2024. évi államháztartási szakos tematika
Központi PM tematika alapján 12 számviteli kreditpont
A Pénzügyminisztérium által kiadott központi tematika alapján.
Vállalkozási szakterületen minősített 4 (nem számviteli) kreditpont
- Az adózás rendjének 2024. január 1-jétől hatályos változásai
- A személyi jövedelemadó 2024. január 1-jétől hatályos változásai gyakorlati példákkal
- A társasági adóról és az osztalékadó 2024. január 1-jétől hatályos változásai
- A szociális hozzájárulási adó 2024. január 1-jétől hatályos változásai gyakorlati példákkal
- A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvény változásai
- Az egyszerűsített foglalkoztatás és az egyszerűsített közteherviselés szabályainak 2024. január 1-jétől hatályos változásai gyakorlati példákkal
- Az általános forgalmi adó 2024. január 1-jétől hatályos változásai
- A helyi adók és a gépjárműadó 2024. január 1-jétől hatályos változásai
TUDNIVALÓK A KÖNYVELŐI KREDITPONTOK GYŰJTÉSÉRŐL
Regisztrációja függvényében Ön az alábbiak szerint tudja megszerezni szükséges könyvelői kreditpontjait:
- Vállalkozási szakos továbbképzésünkkel a nem költségvetési szervnél dolgozó mérlegképes könyvelők szerezhetik meg a szükséges 16 kreditpontjukat (8 számviteli + 8 egyéb témakörben minősített kreditpont), amennyiben vállalkozási szakterületen rendelkeznek regisztrációval. Ha Ön nem vagy nem csak vállalkozási szakterületen rendelkezik regisztrációval, akkor a fenti továbbképzés mellett +4 kreditpontot az adott szakterület(ek)re minősített továbbképzésen kell megszereznie.
- Államháztartási szakos továbbképzésünkkel a költségvetési szervnél dolgozó mérlegképes könyvelők teljesíthetik továbbképzési kötelezettségüket amennyiben vállalkozási és/vagy államháztartási szakterületen rendelkeznek regisztrációval.
- Szakterület-specifikus továbbképzésen azoknak a regisztrált könyvelőknek kell részt venniük, pénzügyi-szervezeti, egyéb szervezeti (nonprofit), IFRS vagy államháztartási szakterületen (is) rendelkeznek regisztrációval.
Kérjük, jelentkezés előtt ellenőrizze regisztrációja szakterületét a névjegyzékben, hogy biztosan a megfelelő kreditpontokat szerezze meg: Regisztrált mérlegképes könyvelők NÉVJEGYZÉKE
TUDNIVALÓK AZ ADÓTANÁCSADÓ, ADÓSZAKÉRTŐ, OKLEVELES ADÓSZAKÉRTŐ KREDITPONTOK GYŰJTÉSÉRŐL
A továbbképzési időszak január 1-jétől december 31-ig tart, mely időszak alatt az érintetteknek 20 kreditpontot kell gyűjteniük. A 20 kreditpont megszerezhető minősített továbbképzési programok teljesítésével, illetve maximum 2 kreditpontot ér a minősített szakmai szervezeti tagság. A minősített szakmai szervezetek köre megegyezik a mérlegképes könyvelő továbbképzéshez minősített szervezetek, szerveződések körével.
Válasszon a hagyományos egyszeri továbbképzés részvétel és az új PentaPRO tagság között!
CSAK EZ A TOVÁBBKÉPZÉS (HAGYOMÁNYOS) | PentaPRO TAGSÁG (ÚJ!)* | |
Részvétel ezen az egy továbbképzésen | ||
Továbbképzés prezentáció | ||
Kreditpontok a továbbképzésen (lásd lent) | ||
+ Belépő egynapos élő-online konferenciákra (30+) | ||
+ Belépő az Adóegyetem élő/e-learning konferenciákra (3+) | ||
+ 16+ Könyvelőkredites élő/e-learning képzések (10+) | ||
+ "Adós" és könyvvizsgáló kreditpontok (20+) | ||
+ Korlátlan hozzáférés a PentaVideóTárhoz (100+) | ||
+ AI generált előadás leiratok és prezentációk (100+) | ||
* Csak 3 hónapos hűségidővel és 5 napos elállási lehetőséggel! Kizárólag bankkártyás fizetés! |
Jelentkezzen most 2 egyszerű lépésben!
A jelentkezés pillanatnyilag nem elérhető! Kérjük látogasson vissza később!