Kelemen István: Környezetvédelmi termékdíj 2012. évi változásai

A Környezetvédelmi termékdíj bár kis adónemnek tűnik, Magyarországon szinte minden vállalkozásnak adminisztrációs kötelezettséget jelentett és egyes cégek esetében komoly terhet is. 2011. júliusában a termékdíjjal kapcsolatos szabályozásra új törvényt fogadott el az Országgyűlés, melynek a kötelezettekre vonatkozó rendelkezései 2012. január 1-én lépnek hatályba. A változások átrendezik a vállalkozások feladatait, kötelezettségeit sokan megszabadulnak az adminisztrációtól miközben az elvonás összességében növekszik.

A legfontosabb változásokat hírlevelünk ismerteti Kelemen István előadása alapján.

A Környezetvédelmi termékdíjról szóló új 2011. évi LXXXV. törvény (Termékdíj tv.) kötelezettekre vonatkozó rendelkezései 2012. január 1-én lépnek hatályba. A törvény mellett decemberre várhatóan megjelenik egy végrehajtási rendelet is.

A termékdíj-köteles termékek körébe továbbra is hat termékcsoport tartozik. Öt termékcsoportot, az akkumulátort, az egyéb kőolajterméket, az elektromos és elektronikai berendezést, a gumiabroncsot és a reklámhordozó papírt a törvény 1. számú melléklete alapján, vámtarifaszámok szerint sorolhatunk a díjköteles termékek körébe. Változás, hogy az elektromos és elektronikai berendezések közül 2012-től kikerül az ipari berendezés. A reklámhordozó papír esetében a vámtarifaszám alkalmazása mellé még pontos definíciót is ad az új Termékdíj tv., felsorolva a kivételeket is.

A hatodik termékcsoport, a csomagolás definíciója, viszont alapvetően változott. 2012-től a csomagolószer és a kereskedelmi csomagolószer a termékdíj-köteles. A decemberre várható végrehajtási rendeletben szereplő csomagolószer jegyzék tartalmazza majd az ebbe a körbe tartozó termékek listáját.

A termékdíj-fizetésre kötelezett főszabályként továbbra is a termékdíj-köteles termék első belföldi forgalomba hozója illetve első saját célú felhasználója. Változás, hogy a reklámhordozó papír esetében is a főszabály érvényes, tehát 2012-től nem az első belföldi forgalomba hozó első vevője, hanem a forgalomba hozó a kötelezett. A csomagolást alkotó csomagolóeszköz esetén szintén az első belföldi forgalomba hozó vagy saját célú felhasználó fizeti meg a termékdíj összegét.

A 100%-os termékdíj mentesség és a levonás rendszere eltörlésre kerül.

A termékdíj-fizetési kötelezettség, szerződés alapján, a törvényben felsorolt feltételek mellett továbbra is átvállalható. Az átvállalás tényét jelenteni kell a NAV-nak. Fontos változás, hogy számla alapján történő átvállalásra csak az egyéb kőolajtermékek esetében kerülhet sor, csomagolószer esetében nem!

Termékdíj-átalány fizetésére jogosultak köre bővül. Átalány fizetésére jogosult a mezőgazdasági termelő és a csekély mennyiségű csomagolási kibocsátó. A jogosultaknak 2012. április 20-ig bejelentési kötelezettségük van a NAV felé, mely határidő jogvesztő!

A NAV a jövőben a kötelezetteket VPID szám alapján tartja nyilván, a GLN számra nem lesz szükség.

A termékdíjról szóló bevallást továbbra is negyedévente kell benyújtani, de a nyilvántartásban és a bevallásban is a havi helyett negyedéves bontást kell alkalmazni. 2012-től a IV. negyedévre előlegfizetési kötelezettséget ír elő a törvény, melyet a III. negyedév bevallásával egyidejűleg kell vallani és december 20-ig megfizetni.

Fontos, hogy a 2011. IV. negyedéves bevallási kötelezettséget és a 2011. évről szóló 2012. február 25-én benyújtandó bevallást még a 2011-ben hatályos rendelkezések alapján kell elkészíteni!

A konferencián készült videó-részletek megtekintéséhez kattintson ide: Kelemen István: A környezetvédelmi termékdíjhoz kapcsolódó egyes kedvezmények és kötelezettségek megszűnése 2012. január 1-től

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Kérjük válassza ki egyéni adatkezelési hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatkezelési szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM