„Tanár néni” lett az Év Tb ügyintézője

Az Adóegyetem 2020 rendezvénysorozat utolsó, budapesti állomásán ünnepélyes keretek között került átadásra

"Az Év TB Ügyintézője 2019" szakmai verseny díja.

A győztessel, Bálint Emesével az 5percAdó készített interjút.

- Először is szeretnék gratulálni ehhez a díjhoz! Kérlek, mutatkozz be és mondd el nekünk, hogy lett belőled tb szakember!

- Szegedről érkeztem, ahol 2015 nyarán szereztem meg a diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudomány Karán, Munkaügyi és Tb szakterületen. Ezt követően a Csongrád Megyei Kormányhivatal, Szegedi Járási Hivatalának egészségbiztosítási osztályán kezdtem el dolgozni. Így azonnal el tudtam kezdeni a gyakorlatban is hasznosítani azt a tudást, amit az egyetemen szereztem. Az állami szférából négy év után magánszférába váltottam, ahol kifizetőhelyi oldalon folytattam a munkámat.

- Mit gondolsz, milyen készségek kellenek annak, aki erre a pályára szeretne lépni?

- Ha valaki erre a pályára szeretne lépni, annak szerintem türelem és alázattal kell tudni kezelni a különböző típusú embereket. Nagyon sokan bejönnek az irodánkba, hogy segítsünk nekik ezt kiszámolni, hogyan járnának jobban. Az ő érdeküket kell mindig szem előtt tartanunk.

- Te hogyan tartod naprakészen a tudásodat a változó jogszabályok tengerében?

- Elsősorban szakmai konferenciákra és továbbképzésekre járok a munkaadóm segítségével. Továbbá sokat tanulok abból is, hogy tanítok; februártól már két helyen is „tanár néni” lettem. Mivel a tanórákon és az ügyfelektől rengeteg olyan kérdéseket kapok, ezért a jogszabályokban folyamatosan naprakésznek kell lennem.

- Hogyan készültél a versenyre?

- Különösképp nem készültem erre a versenyre, pont azért, mert úgy gondoltam, hogy ez egy jó alkalom lesz megmérettetni a tudásomat, azt a tudást, amivel minden nap bemegyek a munkahelyre, illetve az iskolába.

- Milyen célból jelentkeztél a versenyre?

- A neten való böngészés közben jött velem szembe a lehetőség, azaz első forduló. Kitöltöttem az online kérdőívet, és onnan láttam, hogy tanúsítványt is kapnak az első fordulósok, ha egy bizonyos szintet elérnek. Igazából arra gondoltam, hogy de jó, lesz még egy tb-s oklevelem. Ezt követően kaptam egy e-mailt, hogy vártok szeretettel a második fordulóba. Ezek szerint jól sikerült a tesztem is.

- Amihez nagyon sok szeretettel gratulálunk! Köszönjük szépen az interjút!

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Kérjük válassza ki egyéni adatkezelési hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatkezelési szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM