Fontos tudnivalók: A képesítő vizsga teljesítésére vonatkozó határidőről

2024. év végén módosult a 12/2020 (II.7.) kormány rendelet a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról a képesítő vizsga teljesítésére vonatkozó határidő tekintetében, az alábbiak szerint:

„292/H. § (1) Adott programkövetelmény szerinti képesítő vizsga – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a programkövetelmény módosítását vagy törlését követő legfeljebb egy évig tehető le.

(2) A programkövetelmény törlésének időpontjában folyamatban lévő képzés esetében a törölt programkövetelmény szerinti képesítő vizsga a képzés befejezését követő legfeljebb egy évig tehető le.”

A hatósági képzéssé alakuló mérlegképes könyvelői (minden szakterület), adótanácsadó és okleveles adószakértő képzések programkövetelményei 2024.07.29-én kerültek törlésre.

Mit jelent ez számodra? Hogyan kell ezt értelmezni?

A megfelelő értelmezéshez az első lépés, hogy a felnőttképzési szerződés, vagy ha már rendelkezel vele, akkor a képzés elvégzéséről a képző által kiállított tanúsítványon szereplő képzési idő figyelembevételével el kell dönteni, hogy 2024.07.29 előtt vagy azt követően fejeződött-e be a képzésed.

A képzés befejező dátuma alapján:

  1. A 2024.07.29. előtt befejeződött képzési csoportok résztvevői számára a képesítő vizsga teljesítésére vonatkozó határidő egységesen 2025.07.29.

  2. A 2024.07.29. után befejeződött vagy befejeződő képzési csoportok résztvevői számára a képesítő vizsga teljesítésére vonatkozó határidő a képzés befejező dátumától számított egy év. 

Képzés befejező dátuma
(tanúsítvány/felnőttképzési szerződés alapján)

Képesítő vizsga letételének határideje

2024.07.29-nél korábbi

2025.07.29.

2024.07.29-nél későbbi

képzés vége + 1 év 

Fontos figyelembe venni, hogy az érintett képzések képesítő vizsgáinak időpontját a Nemzetgazdasági Minisztérium (2024.12.31-ig Pénzügyminisztérium) határozza meg évente, képzésenként eltérő számban. A képesítő vizsgára történő jelentkezési határidő meghatározása az akkreditált független vizsgaközpontok hatásköre, ami akár a vizsgát megelőző 50 nap is lehet, amikor már rendelkezésre kell állnia a képző által kiállított Tanúsítványodnak! 

A képesítő vizsga időpontjaira irányadó vizsganaptár a Minisztérium oldaláról tölthető le.

Javasoljuk, hogy amennyiben programkövetelmény alapján szervezett mérlegképes könyvelői, adótanácsadó vagy okleveles adószakértő képzésen vettél vagy veszel részt és még nem szerezted meg a képesítő bizonyítványodat, akkor szánj időt arra, hogy utána nézel a képzésed befejező dátumának és azt figyelembe véve ütemezd be a képzés befejezését, azaz a tanúsítvány megszerzését és a képesítő vizsga teljesítését!

Mi történik, ha a rád vonatkozó határidőig nem tudod teljesíteni a képesítő vizsgát?

Az új, hatósági képzés lehetőséget biztosít arra, hogy amennyiben befejezted a programkövetelmény szerinti képzést, azaz legalább a tanúsítványt megszerezted, akkor minden modul alól felmentést kaphatsz az új hatósági képzésen és a hatósági vizsga teljesítésével megszerezheted - a képesítő bizonyítvánnyal egyenértékű - hatósági képzés elvégzését igazoló hatósági tanúsítványt.

A felmentésre vonatkozó pontos szabály: 607/2023 (XII.22) Kormány rendelet: „Az a képzésre jelentkező, aki a szakképesítés képesítő vizsgájára bocsátás feltételeit 1 éven belül eredményesen teljesítette, illetve képesítő vizsgája 1 éven belül sikertelen az összes képzési modul szakmai követelményeinek mérése alól felmentésben részesül.” >> Tehát ez esetben a tanúsítvány, illetve a törzslap kiállítási dátuma az irányadó az 1 év tekintetében.


TÉVHITEK

Leggyakrabban felmerülő kérdések alapján

“Én a Pentától megkaptam már a bizonyítványom”

A programkövetelmény alapján szervezett képzések esetén képesítő bizonyítványt nem állíthat ki a Penta, azt kizárólag az akkreditált független vizsgaközpontok tehetik meg a képesítő vizsga teljesítése esetén. Ha valaki a végzettsége, korábbi tanulmányai alapján a képesítő vizsga alól teljes felmentésre jogosult, akkor is be kell jelentkeznie a képesítő vizsgára, hogy a vizsgaközpont kiállíthassa számára a képesítő bizonyítványt.

A képzés elvégzéséről kiállított tanúsítvány nem egyenértékű a képesítő bizonyítvánnyal. Utóbbi egy keményfedeles kék fedlappal ellátott A/5 méretű bizonyítvány.

“Ha megvan a PK-s tanúsítványom, akkor az egyenértékű a hatósági képzés elvégzéséről kiállított tanúsítvánnyal, tehát ott már nem kell vizsgáznom”

Valóban félrevezető lehet, hogy a két dokumentum megnevezése szinte azonos, azonban fontos, hogy nem egyenértékűek! 

Szemléletesen összehasonlítva a két rendszert:

Képzési rendszer

Képzés elvégzését igazoló dokumentum (sikeres modulokat záró mérések)

Képzés elvégzését követően teljesítendő

Szabályozott szakma végzésére / hatósági nyilvántartásba vételre jogosító dokumentum és a kiállításra jogosult

Programkövetelmény szerint

Tanúsítvány

Képesítő vizsga

Képesítő bizonyítvány

Akkreditált Szakképzési Vizsgaközpontok

Hatósági képzés

Igazolás

Hatósági vizsga

Hatósági tanúsítvány

Akkreditált Hatósági Vizsgaközpontok

Kérdés esetén fordulj bizalommal az oktatásszerveződhöz!

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Személyre szabott böngészési élmény?

Ahhoz, hogy személyre szabott élményt nyújthassunk weboldalunkon, el kell fogadnia a Cookie-k (sütik) használatát. Az adatokat biztonságban kezeljük és kizárólag fair play módon használjuk: Adatkezelési szabályzat

Elfogadom a sütiket Módosítom a beállításokat

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, ezek nélkül az oldal működése nem tud megvalósulni. Ezekben a sütikben személyes adatokat nem tárolunk és semmi másra nem használjuk őket, csak hogy az oldal működését biztosítsuk.

Elengedhetetlen sütik

Beállításait a későbbiekben a lábléc menüben található "Süti beállítások"-ra kattintva tudja megváltoztatni.

Összes elfogadása Beállítások mentése