Nemzetközi determinációk - Adózás Európában

A 2018. évi Nemzetközi Adókonferencián arra vállalkozunk, hogy tabuk nélkül beszéljünk az adórendszer továbbfejlesztéséről! Következő témánk a nemzetközi determinációk.

Kezdhetjük újra tanulni a szakmát.

A nemzetközi adózással foglalkozó adótanácsadók – és ki nem érintett – azt hihették eddig, hogy a nemzetközi adózás az a terület, ahol nem változik folyamatosan a környezet, vagy legalábbis lassabban változik. Nos, egy elveszett illúzióval újra gazdagabbak lettünk.

Az adóelkerülés elleni fellépés globális összefogást eredményezett az OECD égisze alatt az elmúlt 5 évben, és nagy horderejű, korábban elképzelhetetlennek hitt változásokat hozott. Az adóalap-erózió és nyereség-áthelyezés ellen 2013. után kidolgozott BEPS akciópontok hatással vannak mind a jövőben létrejövő, mind meglévő adókapcsolatainkra.

Még a neve is megváltozott!

Az OECD új ajánlásai egyrészt a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás elkerülésének megakadályozásáról szóló egyezmények, azaz adóegyezmények tárgyalásainak alapjául szolgáló OECD Modellegyezménybe és Kommentárba épülnek be, másrészt a BEPS program részeként megalkotott „Multilaterális egyezmény” részévé válnak.

MLI + egy feladat!

Ez a többoldalú nemzetközi adóegyezmény (Multilateral Instrument) egy páratlan jogi eszköz, melynek célja, hogy az OECD BEPS programjának ajánlásait a csatlakozó államok egymás közötti, több ezer kétoldalú adóegyezményébe egyszerre építse be. Ezzel a kétoldalú tárgyalások és egyezmény-módosítások helyett egy sokkal gyorsabb, hatékonyabb és egységesebb megoldás született, ami azonban az adóegyezmények értelmezését a jövőben mindenképpen összetettebbé, bonyolultabbá teszi.

A multilaterális egyezmény ugyanis több típusú rendelkezést tartalmaz, vannak kötelező szabályok (új bevezető szöveg, a kedvezmények korlátozásáról szóló rendelkezés, illetve a vitarendezési eljárás megújítása), illetve választható szabályok (például a hibrid struktúrák kezelésére, a telephelyre, az ingatlannal rendelkező társaságok adózására vonatkozóan).

A nagy (adó)testvér mindent lát!

Az OECD nyilvántartja azokat az országokat, amelyek az egyezményt aláírták és megerősítették, és nyilvántartja, hogy az egyes országok azt hogyan kívánják alkalmazni (mely államok viszonylatában és mely választható szabályokkal), így a multilaterális egyezmény csak azon kétoldalú egyezményeket módosítja, ahol a két állam érdeke kölcsönös a módosításban.

Ebből nem lehet(ett) kimaradni!

Magyarország közel egy éve, 2017 nyarán írta alá a Multilaterális egyezményt, amely annak előkészítés alatt álló törvényi kihirdetését követően válik hatályossá, és legkorábban 2019. január 1-jétől alkalmazhatóvá. A multilaterális egyezmény ratifikált rendelkezései a magyar kétoldalú egyezményekbe nem épülnek be automatikusan, de az egyezmények egységes szövegeinek a közzététele nem kizárt. Ez igen hasznos is lenne, tekintve a kétoldalú egyezmények és a multilaterális egyezmény együttes alkalmazásának bonyolultságára.

Tisztában van az új kihívás (MLI)  részleteivel?

Szeretne tájékozódni  a legújabb adóegyezményeinkről és azok sajátosságairól?

Siklósiné Antal Gyöngyi (okleveles adószakértő, Pénzügyminisztérium)

Ha kíváncsi a részletekre is, esetleg lennének javaslatai, hasznosítható tapasztalatai, akkor most aktív résztvevője lehet a változásoknak, vagy ha csak elsőként szeretne hozzájutni az információkhoz, felkészülni és partnereit felkészíteni a változásokra akkor jelentkezzen a 2018. június 7-8-án megrendezésre kerülő XII. Nemzetközi Adókonferenciára.

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Kérjük válassza ki egyéni adatkezelési hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatkezelési szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM