Botka Erika: A számviteli törvény újabb módosításáról – 1. rész

Az egységes számviteli gyakorlatot biztosító, az üzleti élet kihívásait követő módosítások

Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. törvény tartalmazza a számviteli törvény újabb módosítását (kihirdetésre került a Magyar Közlöny 117-es számában).

A számviteli törvény módosítása a jogszabályi környezet változásainak a számviteli törvény előírásain történő átvezetését, valamint a könyvvezetés pénznemére, a követelések engedményezésére, a támogatások elszámolására, az üzleti vagy cégértékre, az adatkezelésre, a cash flow-kimutatásra és az IFRS-ek alkalmazására vonatkozó előírások pontosítását, kiegészítését tartalmazza, továbbá az egységes számviteli gyakorlat kialakítását segítő pontosító, kiegészítő rendelkezéseket tartalmaz. Az új előírások döntő többségben 2019. január 1-jével lépnek hatálya, azokat kötelezően a 2019-ben induló üzleti évben kell először alkalmazni, de a 2018-as üzleti évre is alkalmazhatóak (az ettől való eltérésre külön kitérek).

Botka Erika írása négy részben mutatja be a számviteli törvény módosuló szabályait. Az első két rész mondhatni közérdeklődésre fog számot tartani, mivel a gazdálkodók széles körét érintő módosítások kerülnek ismertetésre. A  harmadik rész a cash-flow kimutatással, negyedik rész pedig az IFRS módosuló szabályaival foglalkozik.

Jelen részben az üzleti év megváltoztatásának, a devizában történő könyvvezetés szabályainak könnyített feltétel-rendszere mellett kitérünk az alapelvi módosításon túl a támogatások elszámolásának üzleti igényeket jobban követő megváltozott szabályaira, továbbá az üzleti vagy cégérték tényleges befektetéshez igazodó kimutatására be-illetve összeolvadás esetén. Szót ejtünk a követelés engedményezés szabályainak pontosításáról, illetve a kormányok részére közzétett összegekről szóló jelentésről.

a) Üzleti év megváltoztatása

A törvénymódosítás lehetőséget ad arra, hogy a konszolidálásba bevont vállalkozások – az anyavállalat információs igényeihez igazodva – a konszolidálásba történő bevonáskor is megváltoztathassák üzleti évüket akkor is, ha még nem rendelkeznek három lezárt üzleti évi beszámolóval.

b) Lényegesség elve

A módosítás pontosítja a számviteli irányelv szerint a lényegességre vonatkozó rendelkezést, így a lényegesség elve kiegészül azzal az előírással, hogy egy-egy tétel lényegessé minősítését más hasonló tételekkel összefüggésben kell megítélni.

c) Devizában történő könyvvezetés és beszámoló készítés

A törvénymódosítás egyértelműsíti, hogy a vállalkozó beszámoló készítési és könyvvezetési pénznemének a létesítő okiratban rögzített pénznemmel kell megegyeznie. Amennyiben a létesítő okiratban forintot határoztak meg, akkor forintban történhet a beszámoló készítés és a könyvvezetés, ha forinttól eltérő devizát határoztak meg, akkor a vállalkozó létesítő okirata szerinti devizában történhet a beszámoló készítés és a könyvvezetés

A hatályos előírások szerint a vállalkozó a beszámoló, illetve a könyvvezetés pénznemére vonatkozó döntését a döntést követő ötödik üzleti évben változtathatja meg. A törvénymódosítás a jelenleg hatályos 5 éves időtartamot 3 évre csökkenti.

d) Időbeli elhatárolások bővítése (várható támogatások elszámolása)

Az uniós és hazai forrású támogatási pályázatoknál jellemző az utófinanszírozás, így ezekben az esetekben gyakran előfordul, hogy a költségek, a ráfordítások már az adott üzleti évben felmerülnek, míg a kapcsolódó bevételek – az utófinanszírozás miatt – csak az üzleti évet követően jelennek meg. Emiatt a gazdálkodó egyik üzleti évben veszteséges, míg a másikban nyereséges lesz. Az összemérés elvének érvényesülése érdekében az ilyen esetekben indokolt a valószínűsíthetően várható támogatás összegének elhatárolása.

Így a törvénymódosítás új előírásként tartalmazza, hogy aktív időbeli elhatárolásként lehet kimutatni a jogszabályi előíráson, szerződésen, megállapodáson alapuló támogatások várható, még el nem számolt összegét az egyéb bevételekkel szemben, amennyiben a vállalkozó bizonyítani tudja, hogy teljesíteni fogja a támogatáshoz kapcsolódó feltételeket és valószínű, hogy a támogatást meg fogja kapni. Az aktív időbeli elhatárolást a kapott támogatás elszámolásakor, illetve a támogatás meghiúsulásakor kell megszüntetni. Az előírásból következik az is, hogyha a várható támogatásként elszámolt összeg nem egyezik meg a ténylegesen megkapott összeggel, akkor nem kell önrevíziót végrehajtani azon üzleti évre, ahol a várható támogatás bevételként elszámolásra került, így a tényleges támogatás elszámolásának üzleti éve eredményét fogja módosítani a különbözet.

e) Követelés engedményezés számviteli elszámolása

A számviteli törvény a befektetett pénzügyi eszközökkel kapcsolatos gazdasági események eredményét a pénzügyi műveletek között, befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételként, árfolyamnyereségként vagy befektetett pénzügyi eszközökből származó ráfordításként, árfolyamveszteségként számoltatja el. Ezért a törvénymódosítás egyértelműsíti, hogy a befektetett pénzügyi eszközök között kimutatott követelések értékesítése (engedményezése) esetén, az értékesítés eredményét – előjelétől függően – befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételként, árfolyamnyereségként vagy befektetett pénzügyi eszközökből származó ráfordításként, árfolyamveszteségként kell kimutatni. A forgóeszközök között kimutatott eredeti követelések értékesítésével (engedményezésével) kapcsolatos gazdasági eseményeket az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások között, míg a forgóeszközök között kimutatott vásárolt követelések értékesítésével (engedményezésével) kapcsolatos gazdasági események eredményét a pénzügyi műveletek egyéb bevételei, illetve a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai között kell elszámolni.

f) Kormányok részére fizetett összegekről szóló jelentés

A törvénymódosítás azt a célt szolgálja, hogy az arra kötelezettek a tevékenység szétbontásával ne kerülhessék el a kormányok részére fizetett összegekről szóló jelentés elkészítését. Ezért a törvénymódosítás új előírásként kimondja, hogy a jelentésben bemutatott összegekkel kapcsolatban közölt információknak a tevékenység lényegét és nem formáját kell tükrözniük. A fizetett összegek és tevékenységek mesterségesen nem választhatók szét, illetve nem összesíthetők.

g) Üzleti vagy cégérték kezelése beolvadásnál, összeolvadásnál

A hatályos előírások szerint részesedés vásárlásakor a részesedést megszerző vállalkozó könyveiben a részesedés a vételárral megegyező értékben kerül kimutatásra abban az esetben is, ha a megvásárolt részesedés értékét az érintett társaság jövőbeni jövedelemtermelő képessége alapján határozták meg, és emiatt jelentős üzleti vagy cégérték ellenértékét is tartalmazza a vételár.

Beolvadás esetén az egymásban lévő részesedéseket a vagyonmérleg-tervezetekben a saját tőkével szemben ki kell szűrni, ami a számviteli elszámolás során egyes esetekben jelentős tőkevesztést eredményezhet, ha egyébként a beolvadás során a megszűnő (beolvadó) társaság vagyonát nem lehet arányosan felértékelni.

A törvénymódosítás új előírása ezért ilyen esetekben lehetővé teszi az üzleti vagy cégérték kimutatását akkor, ha az már a részesedés vásárlásakor érvényesítésre került a vételárban, csak az – az üzleti vagy cégértékre vonatkozó előírások alapján – nem kerülhetett külön kimutatásra. Az üzleti vagy cégérték külön kimutatásának feltétele, hogy a beolvadás során az üzleti vagy cégértékkel érintett vagyon átértékelésre kerüljön annak érdekében, hogy az üzleti vagy cégérték csak az eszközök és kötelezettségek részesedéssel arányos piaci értékén felüli összegét tartalmazza. A törvénymódosítás a beolvadásnál alkalmazható szabályozással összhangban összeolvadás esetén is lehetőséget biztosít a részesedések kiszűrése során üzleti vagy cégérték kimutatására.

Így a törvénymódosítás új előírása szerint beolvadás esetén az átalakulással létrejövő gazdasági társaság vagyonmérleg-tervezetében az átvevő (beolvasztó) gazdasági társaság beolvadó (megszűnő) gazdasági társaságban lévő részesedése könyv szerinti értékének a beolvadó (megszűnő) gazdasági társaság vagyonmérleg-tervezete szerinti saját tőke összegét meghaladó része üzleti vagy cégértékként is kimutatható (a beolvadó gazdasági társaságban lévő részesedés ugyanilyen értékben történő kivezetésével szemben), feltéve, hogy

a) a beolvadó (megszűnő) gazdasági társaságban lévő részesedés bekerülési értékét a megszerzéskor az üzleti értékelés, a jövedelemtermelő képesség módszerével határozták meg,
b) a beolvadó (megszűnő) gazdasági társaság élt a vagyonátértékelés lehetőségével és
c) az üzleti vagy cégérték a jövőben a bevételekben várhatóan megtérül.

Az átalakulással létrejövő gazdasági társaság vagyonmérleg-tervezetében így kimutatásra kerülő üzleti vagy cégérték összege azonban nem haladhatja meg a beolvadó (megszűnő) gazdasági társaságban lévő részesedés megszerzésekor a bekerülési értékben érvényesített üzleti vagy cégértéket. Az üzleti vagy cégérték kimutatására vonatkozó új előírások a törvénymódosítás kihirdetésekor léptek hatályba és a hatálybalépést követően induló beolvadásokra, összeolvadásokra lehet alkalmazni.

Megállapíthatjuk, hogy a fent ismertetett módosító rendelkezések a valódiság elvének érvényesülése mellet az üzleti élet igényeihez igazodó, a gyakorlati munkát segítő változások.

A következő részben szintén közérdeklődésre számot tartó módosításokat ismertetjük.

* * *

 A PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében idén is találkozhat többek között Botka Erikával a hagyományos kétnapos mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzésének számviteli napján. A hagyományos, kétnapos továbbképzésen személyesen is felteheted a számviteli témával kapcsolatban felmerülő kérdéseit!

Jelentkezzen most, biztosítsa be 2018-as kreditpontjait és tegye fel kérdéseit!

Budapest        Debrecen        Győr           Kaposvár          Miskolc          Nagykanizsa      

    Nyíregyháza        Pécs       Szekszárd          Szolnok            Zalaegerszeg

           

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Személyre szabott böngészési élmény?

Ahhoz, hogy személyre szabott élményt nyújthassunk weboldalunkon, el kell fogadnia a Cookie-k (sütik) használatát. Az adatokat biztonságban kezeljük és kizárólag fair play módon használjuk: Adatkezelési szabályzat

Elfogadom a sütiket Módosítom a beállításokat
Elengedhetetlen sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, ezek nélkül az oldal működése nem tud megvalósulni. Ezekben a sütikben személyes adatokat nem tárolunk és semmi másra nem használjuk őket, csak hogy az oldal működését biztosítsuk.

Elengedhetetlen sütik

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak. A statisztikában nincs semmilyen személyes adat, célja, hogy pontosabb képet kapjunk látogatóink számáról és az oldalaink látogatottságáról.

Funkcionális sütik

Marketing sütik

Marketing célú sütik segítsgével pontosabb képet kapunk látogatóink szolgáltatásaink és termékeink iránti érdeklődéséről, így személyre szabott ajánlatokkal tudjuk segíteni. A gyűjtött személyes adatokról és a szolgáltatásokról részletes lista található az Adatkezelési szabályzatban

Marketing

Beállításait a későbbiekben a lábléc menüben található "Süti beállítások"-ra kattintva tudja megváltoztatni.

Összes elfogadása Beállítások mentése