OKJ indulások: érdemes várni?

Kormányzati körökből származó információk szerint 2020 őszétől megszűnik az Országos Képzési Jegyzék (OKJ). Az, hogy milyen lesz az új rendszer, még csak körvonalazódni látszik, azonban a felnőttképzés keretében sok tanulni vágyó számára bizonytalanságot okoz, hogy még a jelenlegi rendszerben érdemes-e elkezdeni tanulmányaikat vagy várják-e meg a változásokat.

Változni fognak-e a képzési díjak?

Egy hagyományos tantermi tanfolyam költségei között az oktatók és az oktatásszervezők bére a költségek többségét teszik ki. Az általános munkaerő-piaci tendenciáknak megfelelően a bérek folyamatosan emelkedni fognak a közeljövőben, amelyet a felnőttképzők várhatóan beépítenek majd a képzési díjakba. Ezt a képzési díjnövekedést kompenzálhatja kormányzat a csoportlétszám-korlát (40 fő) felszabadításával, azonban ez csak azoknak a szakmáknak lesz segítség, ahol az egyes csoportok esetében jelenlegi max. 40 fős csoportlétszámnál szélesebb a tanulni vágyók köre.

Elképzelhető-e, hogy utoljára indulnak képzések bizonyos szakmákban?

Sajnos a felnőttképzésben indítható szakmákkal kapcsolatban nincsenek még információk, azonban könnyen megeshet, hogy a 2020 őszére tervezett változások miatt bizonyos OKJ-s képzések jövőre már nem indulnak. A képzők számára ugyanis tavasszal és nyáron – kivéve a nagyobb városokat – nem szokott elegendő jelentkező összejönni a csoportok indításához. Tehát lehetséges, hogy sok helyen az OKJ-s csoportok 2019 őszén indulnak utoljára függetlenül attól, hogy esetleg még jövő nyárig indíthatóak lesznek.

Az új „bizonyítvány” kevesebbet vagy többet fog érni?

A szakmák jelenlegi elnevezése, a mögötte álló tudás és a keményfedeles bizonyítvány már több évtizede jól ismert a munkaerőpiacon. A tervezett új rendszerben a szakmák neve, tartalma és a képzés elvégzését igazoló okirat is változhat. Célul tűzte ki a kormányzat, hogy rugalmasabb és „egyszerűbb/gyorsabb” képzésre szeretnék „lecserélni” a jelenlegi OKJ-s felnőttképzésben oktatható szakmák rendszerét. Ugyanakkor több fórumon is megjelent már, hogy a felnőttképzők aggályosnak tartják a változások előkészítettségét és megalapozottságát. Bízva a kormányzat e tekintetű gondoskodó figyelmében véleményünk szerint a jelenlegivel megegyező hasznosságúak lesznek majd a jövőbeni képzések.

Hol lesznek a vizsgák az új rendszerben?

Minden képzés zárása és egyben minősítése is a záróvizsga, amely nemcsak jelentős izgalmakat, hanem költséget is jelent a felnőttképzésben tanulóknak. A jelenlegi rendszerben lehetőség van arra, hogy a tanulás során megszokott helyszínen, azonban független vizsgabizottság közreműködésével tehesse le valaki a vizsgát. A tervezetten bevezetésre kerülő új, központi, „független vizsgáztatási rendszer” esetében valószínűleg nem lesz fenntartható a mostani gyakorlat, azaz lehetséges, hogy idegen környezetben esetlegesen utazással terhelve kell a vizsgázniuk a képzésben résztvevőknek. Az új rendszer ugyanakkor elviekben lehetőséget teremthetne arra, hogy olcsóbb és egyszerűbb legyen a vizsgáztatás egy elektronikus alapú vizsgarendszerre történő váltással, de a rendszer kialakításának határideje és ilyen mértékű központosítása számos kérdést vet fel a felnőttképzők között. A képzők nem annyira a vizsgadíjak, mint inkább egy teljesen új vizsgarendszer bevezetésének bizonytalanságával kapcsolatban látnak komoly kockázati tényezőket, a korábbi átalakításokban szerzett tapasztalatuk alapján.

Menekülési út a távoktatás?

A várható változásokra több szempontból is megfelelő válasz lehet a távoktatás. „A képzési díjak hosszútávon megfelelő szinten tartása, illetve a rugalmassága miatt már most is nagy az érdeklődés a távoktatásos adótanácsadó, mérlegképes könyvelő, társadalombiztosítási és bérügyintéző képzésekkel kapcsolatban – mondta el kérdésünkre Herich Roland felnőttképzési szakértő, a pénzügyi-számviteli területen piacvezető PENTA UNIÓ Zrt. vezérigazgató-helyettese. „Továbbá a távoktatás esetében kisebb létszámmal, így a változások előtt még az utolsó pillanatban is indulhatnak a csoportok. A korszerű távoktatás ugyanakkor számos kihívást is tartogat, hiszen a képzők számára a tananyag kifejlesztése jelentős beruházást, a képzésben résztvevők szempontjából pedig a motiváció fenntartása komoly kitartást követel. A jelenlegi bizonytalan környezet azonban sajnos nem inspirálja a képzőket, hogy súlyos milliókat ruházzanak be távoktatási tananyagba.”

 

A PENTA UNIÓ Zrt. statisztikáiból kiderül, hogy a távoktatásban résztvevők közül legtöbben hétköznap reggel 8-tól 19 óráig látogatják a cég távoktatási portálját, főként a fővárosiak és a nagyobb városokban élők. A távoktatás nem való mindenkinek, azaz nem a tantermi képzések hiányát pótolja, hanem egy népszerű alternatíva. Az online világban minden bepótolható, azonban a nagyobb lemaradás sokszor kimaradást is jelent. Összességében, aki szereti az online világot, annak hasznos és praktikus lehet a távoktatás, azonban akinek a biztos és megszokott osztálytermi tanulás vált be, annak a tantermi csoportokat ajánlja a PENTA UNIÓ Zrt. szakembere.

A jelenlegi képzési díjak 50.000-300.000 Ft-ig változnak a PENTA UNIÓ Zrt.-nél, a legolcsóbb a praktikus tb és bér ügyintéző képzések, a legdrágábbak a szakma csúcsát jelentő okleveles adószakértő képzések.

Menjen biztosra és jelentkezzen most a PENTA UNIÓ Zrt. induló piacképes tantermi és távoktatásos szakképzéseire:

Kérdés esetén forduljon bizalommal a Penta munkatársaihoz >> Elérhetőségek

*A képzés felnőttképzési nyilvántartási száma: E-000088/2014/

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Személyre szabott böngészési élmény?

Ahhoz, hogy személyre szabott élményt nyújthassunk weboldalunkon, el kell fogadnia a Cookie-k (sütik) használatát. Az adatokat biztonságban kezeljük és kizárólag fair play módon használjuk: Adatkezelési szabályzat

Elfogadom a sütiket Módosítom a beállításokat
Elengedhetetlen sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, ezek nélkül az oldal működése nem tud megvalósulni. Ezekben a sütikben személyes adatokat nem tárolunk és semmi másra nem használjuk őket, csak hogy az oldal működését biztosítsuk.

Elengedhetetlen sütik

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak. A statisztikában nincs semmilyen személyes adat, célja, hogy pontosabb képet kapjunk látogatóink számáról és az oldalaink látogatottságáról.

Funkcionális sütik

Marketing sütik

Marketing célú sütik segítsgével pontosabb képet kapunk látogatóink szolgáltatásaink és termékeink iránti érdeklődéséről, így személyre szabott ajánlatokkal tudjuk segíteni. A gyűjtött személyes adatokról és a szolgáltatásokról részletes lista található az Adatkezelési szabályzatban

Marketing

Beállításait a későbbiekben a lábléc menüben található "Süti beállítások"-ra kattintva tudja megváltoztatni.

Összes elfogadása Beállítások mentése